MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2013. július 14., vasárnap 16:43

Universiade: Barka Emese az 59 kilósok között bronzérmes

Birkózásban, az 59 kg-osok mezőnyében a Semmelweis Egyetem hallgatója, a felnőttek között kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes Barka Emese az első mérkőzésen 3-1-re legyőzte az ukrán Omelcsenkót, néhány perccel később a negyeddöntőben pedig a kínai Suolangot, szintén 3-1-re, nagy magabiztossággal. Következett az amerikai Allison Ragan a négy között: 3-1-es vereség. A bronzmérkőzésen a Vasas versenyzője a japán Ayaka Itót győzte le 3-1-re.


 

Az 59 kilósok súlycsoportjában elindult, többek között, az idén Tbilisziben Európa-bajnoki ezüstérmes orosz Zsargalma Tcirenova és az olimpiai bronzérmes, világ és Európa-bajnok azeri Julija Ratkevics is.

Ez a Magyar Egyetemi Csapat 12. érme Kazanyban és egyben a 8. bronzérem.

 

Barka Emese július 15-én, hétfőn délben érkezik Oroszországból Ferihegyre (2B), a 2011-es Universiade bronzérmesével, Sleisz Gabriellával együtt.

„55 kg a kategóriám, ebben indulok a szeptemberi budapesti világbajnokságon. Most 59 kilóban versenyeztem, ez nem az én súlyom. Úgy érzem, fel tudtam pörögni a mérkőzésekre a rendkívül erős mezőnyben. Sorsdöntő hibákat vétettem az amerikai ellen az elődöntőben, sajnos már nem volt idő korrigálni. Nyerhettem volna ellene is. Nagy élmény volt az Universiade, nem gondoltam volna, hogy ilyen” - nyilatkozta a egyetemisport.hu-nak a kétszeres Eb-bronzérmes Barka Emese.

 

Fotó: Monoki Kálmán

 

Képgaléria