MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2013. június 29., szombat 08:09

Universiade: Letette az esküt a Magyar Egyetemi Csapat

Letették az esküt az oroszországi Kazanyban sorra kerülő 27. nyári Universiadéra utazó magyar sportolók péntek délután.

 

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának épületében megtartott ünnepi eseményen a fogadalomtétel szövegét Gangl Edina olimpiai negyedik helyezett vízilabdázó és Nagy Péter Universiade-győztes súlyemelő mondta el.

 

 

Kazanyban, a Tatár Köztársaság fővárosában július 6. és 17. között 130 versenyző és 61 kísérő alkotja majd a magyar küldöttséget. Az egyetemi-főiskolai sportolók legnagyobb világjátékára 160 országból mintegy 13 ezer versenyzőt várnak, akik 27 sportágban mérik majd össze felkészültségüket. A magyarok 16 sportágban, köztük két csapatjátékban – női és férfi vízilabdában, valamint női kosárlabdában – indulnak.

 

 

Dr. Kiss Ádám delegációvezető, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke a 2011-eshez hasonló szereplést vár a versenyzőktől. „Tíz-tizenöt érmet várok, de hogy ebből hány aranyat, azt nem részletezném, mert nem szeretnék terhet rakni a sportolók vállára. Két évvel ezelőtt, Kínában 11 érmet nyertünk, amiben az volt a különlegesség, hogy akkor Cseh Laci egymaga három aranyérmet szerzett. Ő most nem lesz velünk, mert az Universiade nem fért bele a versenynaptárába, ennek ellenére optimista vagyok” – mondta az elnök a távirati irodának. "A Magyar Egyetemi Csapatban van néhány kevésbé ismert sportoló, de itt a remek alkalom, hogy Oroszországban letegyétek a névjegyeteket és a későbbiek folyamán, a 2016-os riói olimpiáig, vagy akár tovább, folytassátok a siker megkezdett útját" - emelte ki köszöntőjében a MEFS elnöke.

 

 

Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy Magyarországnak szüksége van példaképekre. "Olimpiai aranyérmeseink igazi példaképek, hősök, akikre felnéz egy nemzet. Legyetek Ti is azok! Az olimpia előcsarnokában vár Rátok az első komolyabb lépcsőfok, az első nagy megmérettetés. Hatalmas lehetőség előtt álltok! Éljetek vele. Az élsport eredményei mindig ösztönző erőt jelentenek a társadalom számára" - mondta Kiss Norbert sportért- és ifjúságért felelős helyettes államtitkár.

 

 

A rendezvény keretében köszöntötték Ungvári Miklóst, a tavalyi londoni olimpia ezüstérmes cselgáncsozóját, aki Az Év Egyetemi Sportolója 2012 kitüntetést vehette át Kiss Ádámtól, valamint Fábián Lászlótól, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatójától.

 

 

A sportolók együtt énekelték a Magyar Himnuszt Balássy Bettyvel és Varga Ferivel, a ceremónia végén pedig elhangzott a nemzetközi egyetemi sport himnusza a Gaudeamus az ELTE BTK zenei tanszékének kamarakórusának előadásában.

 

 

Az ünnepségen részt vett továbbá Székely Mózes, a Felsőoktatási-Tervezési Testület elnöke, Freyer Tamás csapatvezető, a MEFS alelnöke és Karácsony András, az ELTE rektorhelyettese.

Magyarország eddigi mérlege az Universiadékon 109 arany-, 88 ezüst- és 96 bronzérem. A legutóbbi, 2011-es Universiadéról, a kínai Sencsenből a magyar küldöttség hat arany-, egy ezüst- és négy bronzéremmel tért haza.

Köszönet a Magyar Egyetemi Csapat támogatóinak: EMMI, MOB, Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., MTVA, Icepeak, TandT Sport, ELTE!

 

Universiade Fogadalom

 

Én

………………………………………..

a Magyar Egyetemi Csapat tagja fogadom,

hogy becsületesen, töretlen akarattal,

legjobb tudásom szerint,

a fair play szellemében veszek részt

a 27. Nyári Universiaden, Kazanyban.

Fogadom, hogy a felkészülés és a versenyek alatt

magatartásomat és minden tettemet

a hazám iránti szeretet és hűség hatja át.

Ígérem, igaz képviselője leszek

a nemzetek közötti barátság nemes eszméjének

és mindent megteszek,

hogy a világ egyetemi sportolóinak legnagyobb seregszemléjén

tudásom legjavát nyújtva

eredményesen képviseljem hazámat, Magyarországot

a magyar egyetemi sportot és intézményemet.

 

Fotó: Monoki Kálmán