|
VERSENYKIÍRÁS
2009/2010. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG

Verseny rendezője:
Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség
Verseny célja:
A MEFS által 2009/10. tanévben meghirdetett egyetemi – főiskolai országos női-férfi futsal bajnokság célja, hogy eldöntse a bajnoki címeket, a hallgatók körében népszerűsítse a futsalt, elősegítse a további versenyekre történő kiválasztást.
Résztvevők:
Az államilag elismert diplomát adó, felsőoktatási intézmények képviseletében azok a hallgatók vehetnek részt, akik legalább négy féléves, oklevelet adó képzésben, illetve iskolarendszerű képzésben vesznek részt a verseny időpontjában, továbbá, akiknek a nevező felsőoktatási intézményben szerzett végbizonyítványuk kelte- a bajnokság időpontjában nem haladja meg az egy évet.
- az adott félévre a nevező intézménybe iratkozott (nappali, levelezős, esti távoktatásban, illetve doktorandus képzésben résztvevő) hallgatói, állampolgárságra és életkorra tekintet nélkül;
- labdarúgás sportágban meghatározott érvényes sportorvosi igazolással rendelkeznek.
Igazolás:
Hivatalos résztvevők csapatonként 12 játékos.
A sportolók indulási jogosultságát a csapatvezetők ellenőrzik.
Ennek során a csapatvezetők diákigazolvánnyal, érvényes sportorvosi igazolással, végbizonyítvánnyal (végzett hallgatóknál) igazolják a versenyzők részvételi jogosultságát.
Verseny lebonyolítása, résztvevő csapatok:
FÉRFI
Nyugat–magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ, Szombathely
Eszterházy Károly Főiskola, Eger
Széchenyi István Egyetem, Győr
Kaposvári Egyetem
Nyugat–magyarországi Egyetem ACSJTK, Győr
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem,
Debreceni Egyetem - Sportigazgatóság
Károly Róbert Főiskola, Gyöngyös
Dunaújvárosi Főiskola,
Eötvös Lóránt Tudományegyetem
NŐK
Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar, Budapest
Nyugat–magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ, Szombathely
Eszterházy Károly Főiskola, Eger
Széchenyi István Egyetem, Győr
Eötvös Lóránt Tudományegyetem
Nyugat–magyarországi Egyetem, ACSJK, Győr
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem,
Debreceni Egyetem - Sportigazgatóság,
Miskolci Egyetem
Selejtezők
A négycsapatos döntő megrendezése előtt selejtezőmérkőzésekre kerül sor, a pályaválasztó (a táblázatban felül szerepelő) csapat otthonában. Egy mérkőzés dönt a továbbjutásról. A hazai csapat köteles gondoskodni a megfelelő helyszínről és a játékvezetőkről. A selejtezők első fordulóját 2010. január 15.-ig, a második fordulót február 15.-ig kell lejátszani!!! 12 játékos nevezhető. Hivatalos futsal versenyszabályok érvényesek. A selejtező mérkőzéseken felmerülő költségek a csapatokat terhelik.
Sorsolás:
A mérkőzések jegyzőkönyvét mindig a győztes csapat köteles elküldeni a MEFS címére. Ne vigyék el a játékvezetők, mert a különböző szövetségekből nem jut el a MEFS-be.
A mérkőzés eredményét a győztes csapat 3 napon belül küldje el a sportági referens címére
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
. A futsal MEFOB eredményeit a www.mefs.hu és a honlapokon szeretnénk közzé tenni és folyamatosan vezetni.
Egyebek:
Minden olyan kérdésben, amelyről ez a versenykiírás nem rendelkezik, a MEFOB versenykiírás és az MLSZ futsal versenyszabályai a mérvadóak.
A MEFOB Technikai szabályzata kimondja:
A kizárt játékos az adott tanév következő bajnoki mérkőzésén nem játszhat. Fegyelmi ügyét a Versenybizottság, majd – ha szükséges – a fegyelmi bizottság tárgyalja.
Az selejtezők győztesei továbbjutnak a Győrben megrendezendő döntőbe.
DÖNTŐ: 2010. március 16-17. GYŐR
A döntőt rendezi Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség megbízásából a Széchenyi István Egyetem.
Papp Tibor
MEFS futsal referens
06/70 529 – 5828
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
Galéria
EREDMÉNYEK
Győr, 2010. március 16-17.

A Széchenyi István Egyetem Testnevelési és Sportközpontja, valamint a Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete 2010. március 16-án és 17-én rendezte a Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Bajnokság női és férfi futsal döntőjét Győrött, a Városi Egyetemi Csarnokban. A döntőbe mind a hölgyek, mind az urak mezőnyében négy intézmény kvalifikálta magát. A helyezések a két nap során vívott körmérkőzések során dőltek el. A döntő eredménye a következő:
Női döntő a Bridge Kupáért
1. helyezett: Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ, Szombathely
2. helyezett: Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar
3. helyezett: Debreceni Egyetem
4. helyezett: Széchenyi István Egyetem, Győr
A legjobb női mezőnyjátékos: Szabó Mónika (Debreceni Egyetem)
A legjobb női kapus: Kiss Emília (Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ, Szombathely)
A torna gólkirálynője: Krenács Lilla (Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar)
Férfi döntő a Pannon Work kupáért
1. helyezett: Debreceni Egyetem
2. helyezett: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
3. helyezett: Kaposvári Egyetem
4. helyezett: Széchenyi István Egyetem
A legjobb férfi mezőnyjátékos: Baki Balázs (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)
A legjobb férfi kapus: Horváth Csaba (Kaposvári Egyetem)
A torna férfi gólkiránya: Dömötör Dávid (Széchenyi István Egyetem)
Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Bajnokság
Női Futsal döntő a Bridge kupáért
Részletes eredmények
|
Név
|
Kaposvár
|
Győr
|
BME
|
Debrecen
|
Pont
|
Gólkülönbség
|
Helyezés
|
|
Kaposvár
|
-
|
4:2 (3)
|
3:3 (1)
|
0:2 (0)
|
4
|
0
|
III.
|
|
Győr
|
2:4 (0)
|
-
|
1:4 (0)
|
4:7 (0)
|
0
|
-8
|
IV.
|
|
BME
|
3:3 (1)
|
4:1 (3)
|
-
|
3:3 (1)
|
5
|
+3
|
II.
|
|
Debrecen
|
2:0 (3)
|
7:4 (3)
|
3:3 (1)
|
-
|
7
|
+5
|
I
|
Vastagon szedve az eredmény, zárójelben az adott sorban lévő csapat által az adott mérkőzésen szerzett pontok láthatóak.
Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Bajnokság
Férfi Futsal döntő a Pannon Work kupáért
Részletes eredmények
|
Név
|
TF
|
Győr
|
Szombathely
|
Debrecen
|
Pont
|
Gólkülönbség
|
Helyezés
|
|
TF
|
-
|
13:1 (3)
|
2:6 (0)
|
2:0 (3)
|
6
|
+10
|
II.
|
|
Győr
|
1:13 (0)
|
-
|
0:3 (0)
|
0:8 (0)
|
0
|
- 23
|
IV.
|
|
Szombathely
|
6:2 (3)
|
3:0 (3)
|
-
|
7:1 (3)
|
9
|
+13
|
II.
|
|
Debrecen
|
0:2 (0)
|
8:0 (3)
|
1:7 (0)
|
-
|
3
|
0
|
I
|
Vastagon szedve az eredmény, zárójelben az adott sorban lévő csapat által az adott mérkőzésen szerzett pontok láthatóak.

EREDMÉNYEK
Győr, 2009. március 9-10.

NŐK
1. Nyugat-Magyarországi Egyetem SEK
2. Semmelweis Egyetem TSK
3. Debreceni Egyetem
4. Széchenyi István Egyetem
A legjobb női mezőnyjátékos: Jakab Petra (Győr)
A legjobb női kapus: Heidt Edina (Debrecen)
Gólkirálynő: Zágor Bernadett (Semmelweis Egyetem) (8 gól)
FÉRFIAK
1. Széchenyi István Egyetem
2. Debreceni Egyetem
3. Nyugat-Magyarországi Egyetem SEK
4. Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem
A legjobb mezőnyjátékos: Alejandro Costa (BME)
A legjobb kapus: Tóth Jenő (Győr)
Gölkirály: Kiss Attila (Debrecen) és Simon Jenő (Győr) (5-5 gól)
EREDMÉNYEK
Győr, 2008. április 23-25.

Résztvevők:
Szegedi Tudományegyetem,
Debreceni Egyetem,
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Széchenyi István Egyetem
1. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
(Rudolf Zoltán, Rajnai Gábor, Balaskó Lajos, Palásthy István, Holczer Gábor, Virág Zoltán, Nagy Gergely, Horváth Levente, Baki Balázs, Hegyi Péter, Fazekas Tamás, Gubán Péter, Neubauer Máté.
Edzők: Nagy Gergely, Dubics Zoltán),
2. Szegedi Tudományegyetem,
3. Széchenyi István Egyetem
4. Debreceni Egyetem
A legjobb mezőnyjátékos: Kádas Miklós (SZE),
A legjobb kapus: Kovács György (Debreceni Egyetem),
A torna gólkirálya: Pájer Tamás (SZTE - 7 gól)
Résztvevők:
NYME Savaria Egyetemi Központ, Szombathely,
Debreceni Egyetem,
Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara
Széchenyi István Egyetem
1. Savaria Egyetemi Központ, Szombathely
(Kiss Emília, Kovács Eszter, Rácz Zsófia, Tóth Gabriella, Görög Emese, Horváth Nóra, Kovács Vivien, Bertók Katalin, Varga Petra, Szarka-K. Barbara.
Edző: Sákovics Péter.),
2. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara
3. Debreceni Egyetem
4. Széchenyi István Egyetem
A legjobb mezőnyjátékos: Gáspár Cecília (SE Testnevelési és Sporttudományi Kar)
A legjobb kapus: Fábián Nóra (SZE)
A torna gólkirálynője: Rácz Zsófia (Savaria Egyetemi Központ - 5 gól)


EREDMÉNYEK
Debrecen, 2007. május 5-6.
Debreceni Egyetem - Széchenyi István Egyetem 5 -1
Budapesti Műszaki és Gazd. Egyetem - Széchenyi István Egyetem 3 -5
Szegedi Tud. - Debreceni Egyetem 0 - 7
Széchenyi István Egyetem - Szegedi Tudegyetem 3 - 0
Budapesti Műszaki és Gazd. Egyetem - Debreceni Egyetem 1 - 2
Szegedi Tudományegyetem - Budapesti Műszaki és Gazd. Egyetem 12 - 3
Végeredmény:
1. Debreceni Egyetem
2. Széchenyi István Egyetem
3. Szegedi Tudományegyetem
4. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Gólkirály:
Dimic Alexander , Szegedi Tudományegyetem
Legjobb Kapus:
Kovács György, Debreceni Egyetem
Legjobb Játékos:
Vadász Péter, Széchenyi István Egyetem
EREDMÉNYEK
Győr, 2007. május 7-8.
1. Berzsenyi Dániel Főiskola edző: Sákovics Péter
2. Eszterházy Károly Főiskola edző: Juhász Imre
3. Széchenyi István Egyetem edző: Papp Tibor
4. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem edző: Vargadi Tamás
Legjobb mezőnyjátékos: Tóth Enikő (BDF)
Legjobb kapus: Takács Katalin (BME)
Gólkirály 13 találattal: Görög Emese (BDF)
|
NÉV
|
BME
|
SZE
|
BDF
|
EKF
|
Pont
|
Gól
különbség
|
Hely
|
|
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
|
|
2:3
|
0:13
|
2:4
|
0
|
4-20
|
IV.
|
|
Széchenyi István Egyetem
Győr
|
3:2
|
|
0:10
|
0:4
|
2
|
3-16
|
III.
|
|
Berzsenyi Dániel Főiskola
Szombathely
|
13:0
|
10:0
|
|
8:0
|
6
|
31-0
|
I.
|
|
Eszterházy Károly Főiskola
Eger
|
4:2
|
4:0
|
0:8
|
|
4
|
8-10
|
II.
|
|