|
Versenykiírás
|
A verseny célja:
|
Az egyetemeken, főiskolákon tanuló, a kick-box valamint más tradicionális küzdősport irányzatokat művelő hallgatók sportolási, versenyzési és szabadidős tevékenységének a kielégítése.
A kick-box sportág népszerűsítése.
|
| A verseny helye: |
SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Sportcsarnoka
6725 Szeged, Topolya sor 2.
|
| A verseny ideje: |
2009. november 22.
Mérlegelés 8-10 óráig.
Technikai értekezlet, sorsolás 10-10.30 óráig
Verseny kezdete 11 óra
|
| A verseny rendezői: |
Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség
Universitas Sport Club Szeged
Magyar Kick-Box Szakszövetség
SZTE Sportközpont
|
| Versenybíróság: |
A Magyar Kick-Box Szakszövetség bírói kara
|
|
A verseny résztvevői:
|
A MEFOB versenykiírása alapján:
A versenyen való részvételre minden nappalis és PhD hallgató jogosult, minőségi szintektől függetlenül.
Az államilag elismert diplomát adó, felsőoktatási intézmények képviseletében azok a hallgatók vehetnek részt, akik legalább négy féléves, oklevelet adó képzésben, illetve iskolarendszerű képzésben vesznek részt a verseny időpontjában, továbbá, akiknek a nevező felsőoktatási intézményben szerzett végbizonyítványuk kelte- a bajnokság időpontjában nem haladja meg az egy évet.
Az 1/1.3. pontja alapján, a versenyen azok a sportolók vehetnek részt, akik az 1.2. pontnak megfelelő felsőoktatási intézményben, a verseny időpontjában:
Az adott félévre a nevező intézménybe iratkozott (nappali, levelezős, esti távoktatásban, illetve doktorandusképzésben résztvevő) hallgatói, állampolgárságra és életkorra tekintet nélkül.
A szakági sportegyesületi tagkönyvbe bejegyzett sportorvosi „versenyezhet” igazolással rendelkeznek, amely egy évnél nem régebbi.
|
|
Költségek:
|
A MEFOB döntő rendezési költségeit a MEFS biztosítja, a részvételi költségeket a résztvevő egyetemek, főiskolák viselik.
|
| Díjazás: |
1. helyezett: érem, oklevél;
2-3. helyezettek: (két 3. helyezés): érem, oklevél.
|
|
Igazolás:
|
A beérkező sportolók indulási jogosultságát és a kísérők létszámát a Versenybíróság ellenőrzi. Ennek során a csapatvezetők:
A nevezés alapján diákigazolvánnyal és személyi igazolvánnyal igazolják a résztvevő sportolók személyazonosságát és a felsőoktatási státusát.
Bemutatják az érvényes orvosi igazolást.
A már végzett hallgatók, versenyzők esetében indexmásolat szükséges.
Igazolják a regisztrációs díj kötelezettség teljesítését.
Az ellenőrzött sportolók és kísérők az adott versenyre érvényes rajtengedélyt kapnak.
|
| Versenyzési feltételek: |
A szakági sportegyesületi tagkönyvbe bejegyzett egy évnél nem régebbi sportorvosi „versenyezhet” igazolás.
Megfelelő védőfelszerelés.
Megfelelő övfokozat igazolása.
Megjelenés mérlegelésnél, a megadott időben, az igazolásokkal együtt.
Szabályok, információk a MKBSZ honlapján, www.kickbox.hu
|
| Nevezés, mérlegelés, súlycsoportok: |
Nevezési határidő 2009. november 16.
Regisztrációs díj: Egyéni sportágakban 500 Ft/fő (vezetők után is) hozzájárulási költséget kell fizetni a MEFS által megadott számlaszámra, a versenykiírásban megadott nevezési határidőig. Határidő után a regisztrációs díj 1.000.- Ft / fő, amely számla ellenében a megadott új határidőig fizetendő be.
Nevezni a
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
e-mail címen.
Mérlegelés a helyszínen 9-11 óráig.
Súlycsoportok:
Férfi: -57 kg, -63 kg, -69 kg, -74 kg, -79 kg, -84 kg, 89 kg, -94 kg, +94 kg,
Női: -50 kg, -55 kg, -60 kg, -65 kg, -70 kg, +70 kg,
|
|
Kategóriák, övfokozat, szabályrendszerek:
|
II. osztályú kategória: 7- 4 kyu (gup) semi- és light contact szabályrendszerben.
I. osztályú kategória: 6 kyu (gup) és magasabb övfokozat, semi- és light contact szabályrendszerben.
Nevezni csak egy kategóriában, de több szabályrendszerben is lehet!
További információ a
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
e-mail címen kérhető Dorka Pétertől. |
|