Sorsolás Program
A MEFOB 2009/2010. ÉVI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG
TÁJÉKOZTATÓJA,
mely készült a MEFS általános versenykiírása és a MEFOB Kosárlabda Bajnokság versenykiírása alapján.
Általános tudnivalók:
A benevezett intézmények tanulmányozzák át a MEFS által kiadott MEFOB Versenykiírás ide vonatkozó általános szabályainak 2.8, 2, 3, 4. és 2, 9.0 pontjait (6-7. Old.), valamint a MEFOB Kosárlabda versenykiírását, amelyek részletesen tartalmazzák az intézmények nevezési és a versenyen résztvevő hallgatókra-játékosokra vonatkozó részvételi feltételeit. A versenykiírások a MEFS honlapján megtalálhatók.
A „Tájékoztató” elsősorban a selejtező lebonyolításának részleteit tartalmazza.
A selejtező mérkőzéseivel kapcsolatos tudnivalók:
- Játékvezetői díj: a selejtező mérkőzésein 7000,- Ft/fő (a döntőn 10000,-Ft/fő).
- Játékvezető kérés: a selejtezőkre játékvezetőket az elöl álló csapatoknak (csoporton belüli sorszám egyúttal sorsolási szám is) kell kérni a Megyei, ill. Budapesti Kosárlabda Szövetség Játékvezetői Bizottságától.
- Játékvezető hiányában mérkőzés nem maradhat el. Ilyen esetben vagy „szükség” játékvezetőnek, vagy a két edzőnek kell levezetni a mérkőzést.
- A mérkőzések előtt a csapatvezetők, vagy edzők ellenőrizzék ellenfeleik igazolásait, mivel a mérkőzés lejátszása után jogosulatlan részvétel miatt óvni nem lehet. A szövetségek által küldött játékvezetők nem ismerik a MEFOB versenykiírásában foglaltakat.
- Az oda- visszavágó selejtező mérkőzéseken döntetlen eredmény is születhet. Hosszabbítani a második mérkőzésen csak abban az esetben kell, ha a két mérkőzés együttes eredménye döntetlen.
- A körmérkőzéses (3 fős) csoportokban nem lehet döntetlen eredmény, a győzelemig kell játszani.
- Amennyiben az első mérkőzésen nagyarányú vagy biztos győzelem született, a vesztes csapat lemondhat a visszavágó mérkőzés lejátszásáról, melyet a jegyzőkönyv hátulján rögzíteni kell a csapatvezető-edző aláírásával.
- A selejtező mérkőzéseket hétfői napon javasoljuk lejátszani. Ezt a napot a MEFS és az MKOSZ versenyirodája közösen választotta ki a selejtezők lejátszására.
Szükség esetén más napon, de olyan időpontban játszák le a mérkőzéseket a csapatok, amikor nem ütközik a szövetségi bajnoksággal, hogy az igazolt egyesületi játékosok is szerepelhessenek az intézmények legjobbjai között.
- Felhívjuk a benevezett csapatok figyelmét a lejátszási határidők pontos betartására. A határidők be nem tartása, illetve a ki nem állás a bajnokságból való kizárást vonja maga után.
Megjegyzés: a csoportbeosztás egyúttal pályaválasztói jogot is jelent, a kisebb sorsolási számú csapat az elöl álló, ill. a pályaválasztó.
- A mérkőzések jegyzőkönyvét mindig a győztes csapat köteles elküldeni a MEFS címére. Ne vigyék el a játékvezetők, mert a különböző szövetségekből nem jut el a MEFS-be.
- A mérkőzés eredményét mindkét csapat köteles 3 napon belül elküldeni a szakágvezető címére (
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
). A Kosárlabda MEFOB eredményeit a www.mefs.hu és a www.akebasket.hu honlapokon szeretnénk közzé tenni és folyamatosan vezetni.
- A selejtezők továbbjutó csapatai kötelesek elsősorban felvenni a kapcsolatot a soron következő ellenféllel! A határidők betartásáért és a mérkőzés időpontok kijelöléséért mindkét csapat felelős. A pályaválasztó csapat minimum két maximum 3 időpontot köteles megadni. Amennyiben nem sikerül a megegyezés, ebben az esetben a MEFS referens írja ki az időpontot, a már jelzett hétfői napra.
A fordulók lejátszásának határideje:
Férfiak / Nők:
Selejtező I. forduló: 2009. december 21.
Selejtező II. forduló: 2010. február 14.
Selejtező III. forduló: 2010. március 14.
Tartalék hét: 2010. március 15-22.
MEFOB döntő tervezett időpontja: 2010. április 1- 3. (csütörtök-szombat)
Helyszin: Nyugat Magyarországi Egyetem (Sopron)
Kiegészítés a lebonyolítás változásához:
- a hármas csoportokban körmérkőzés játszanak a csapatok. A csoportgyőztes jut a 4-es döntőbe.
- az elöző évihez azonos lebonyolítással a négyes csoportban nincs azonnal kieső csapat az első fordulóból, az első páros mérkőzés vesztese a 2. fordulóban oda-vissza vágót játszik a másik páros első fordulóbeli győztesével (1-2. vesztes a 3-4. győztessel, 3-4. vesztes az 1-2. győztessel, a csoporton belüli sorsolási szám alapján).
- a négyes döntő védelmében a selejtező mérkőzések lejátszási határideje: 2010. március 22. Ezután lekötött és lejátszott mérkőzéseket nem tudjuk figyelembe venni. A mérkőzés elmaradásáért felelős csapat a mérkőzést 0-30-ra elveszti.
- a mérkőzéseken a tájékoztatóval az előző évben elküldött jegyzőkönyvet kérjük használni, melynek költségét a nevezési díj terhére a MEFS vállalta.
(akiknek elfogyott a jegyzőkönyve, jelezze a MEFS iroda felé).
Selejtező mérkőzésekre biztosított MKOSZ nap: hétfő
Döntő időpontja: 2010. április 1 – 3.
Döntő helyszíne: NY.M.E. Sopron
Benevezett csapatok:
Nők:
Debreceni Egyetem
Semmelweis Egyetem - TF
Miskolci Egyetem
Szegedi Tudományegyetem
Nyíregyházi Főiskola
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Nyugat-Magyarországi Egyetem, Sopron
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
Széchenyi István Egyetem
Pannon Egyetem
Budapesti Corvinus Egyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Férfiak:
Debreceni Egyetem
Semmelweis Egyetem - TF
Miskolci Egyetem
Szegedi Tudományegyetem
Nyíregyházi Főiskola
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
Nyugat-Magyarországi Egyetem, Sopron
Kodolányi János Főiskola
Széchenyi István Egyetem
Pannon Egyetem
Budapesti Corvinus Egyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Szolnoki Főiskola
Kaposvári Egyetem

EREDMÉNYEK
Budapest, 2009. április 19-21.

Résztvevők:
Női csapatok:
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Nyugat-magyarországi Egyetem
Szegedi Tudományegyetem
Nyíregyházi Főiskola
Férfi csapatok:
Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar
Nyugat-magyarországi Egyetem
Eszterházy Károly Főiskola
Szolnoki Főiskola
Eredmények:
Nők:
Nyugat-magyarországi Egyetem - Eötvös Loránd Tudományegyetem 47-84
Eötvös Loránd Tudományegyetem - Szegedi Tudományegyetem 81-55
Nyíregyházi Főiskola - Eötvös Loránd Tudományegyetem 64-88
Nyíregyházi Főiskola - Nyugat-magyarországi Egyetem 66-73
Szegedi Tudományegyetem - Nyíregyházi Főiskola 84-66
Szegedi Tudományegyetem - Nyugat-magyarországi Egyetem 65-69
Férfiak:
Szolnoki Főiskola - Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar 101-71
Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar - Eszterházy Károly Főiskola 59-67
Szolnoki Főiskola - Nyugat-magyarországi Egyetem 70-87
Nyugat-magyarországi Egyetem - Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar 66-73
Nyugat-magyarországi Egyetem - Eszterházy Károly Főiskola 57-67
Eszterházy Károly Főiskola - Szolnoki Főiskola 55-72
Végeredmény:
Nők:
1. Eötvös Loránd Tudományegyetem (edzők: Balogh Judit, Dr. Balogh László)
2. Nyugat-magyarországi Egyetem
3. Szegedi Tudományegyetem
4. Nyíregyházi Főiskola
Férfiak:
1. Szolnoki Főiskola (edző: Horváth Imre)
2. Eszterházy Károly Főiskola
3. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar
4. Nyugat-magyarországi Egyetem
All-star csapat Nők:
Laklóth Anna (ELTE)
Fritz Judit (ELTE)
Ilosfai Mónika (NYME)
Rajnai Zsuzsanna (SZTE)
Farkasinszky Orsolya (NYF)
All-star csapat Férfiak:
Tóth Viktor (Szolnok)
Kovács Benedek (NYME)
Szabó Péter (Szolnok)
Hegedűs Attila (SE TSK)
Máté Balázs (Eger)

EREDMÉNYEK
Szeged, 2008. április 21-22.

Döntőbe jutott csapatok
Férfiak:
Semmelweis Egyetem Budapest
Eszterházy Károly Főiskola Eger
Szegedi Tudományegyetem
Nyugat-Magyarországi Egyetem Sopron
Nők:
Semmelweis Egyetem Budapest
ELTE Budapest
Nyíregyházi Főiskola
Szegedi Tudományegyetem
Eredmények
2008. április 21.
| Semmeweis Egyetem Budapest |
Nyíregyházi Főiskola |
női |
86 : 76 |
| Szegedi Tudományegyetem |
ELTE |
női |
51 : 63 |
| SZTE |
Semmelweis -TF |
férfi |
76 : 74 |
| Eszterházy Károly Főiskola EGER |
NYME - Sopron |
férfi |
97 : 103 |
| ELTE |
Nyíregyháza |
női |
65 : 56 |
| Semmelweis – TF |
SZTE |
női |
83 : 72 |
| SZTE |
NYME – Sopron |
férfi |
67 : 50 |
| Semmelweis – TF |
EGER |
férfi |
95 : 11 |
2008. április 22. kedd
| SZTE |
Nyíregyháza |
női |
68 : 76 |
| Semmelweis – TF |
ELTE |
női |
62 : 88 |
| NYME – Sopron |
Semmelweis - TF |
férfi |
82 : 70 |
| EGER |
SZTE |
férfi |
64 : 100 |
Végeredmény
Férfiak
1. Szegedi Tudományegyetem
2. Nyugat-Magyarországi Egyetem Sopron
3. Eszterházy Károly Főiskola Eger
4. Semmelweis Egyetem – TF Budapest
All Star csapat
Kovács Róbert (SZTE)
Simon Nándor (SE-TF)
Hajmási Péter (Sopron)
Böszörményi Péter (SZTE)
Petruzscsik Krisztián (Eger)
Legtöbb pontot elérő játékos: Petruzscsik Krisztián Eger
Legjobb középjátékos: Kovács Róbert SZTE
Legjobb mezőnyjátékos: Böszörményi Péter SZTE
Nők
1. ELTE Budapest
2. Semmelweis Egyetem TF Budapest
3. Nyíregyházi Főiskola
4. Szegedi Tudományegyetem
All Star csapat
Farkasinszki Orsolya (Nyíregyháza)
Horváth Zsuzsanna (ELTE)
Pusztai Sára (SE-TF)
Fejes Réka (ELTR)
Pungor Krisztina (SZTE)
Legtöbb pontot elérő játékos: Farkasinszki Orsolya (Nyíregyháza)
Legjobb mezőnyjátékos: Horváth Zsuzsanna (ELTE)
Legjobb középjátékos: Farkasinszki Orsolya (Nyíregyháza)